2008 - Szabó Magda nevét vette fel a Bimbó úti általános iskola
Keddtől hivatalosan is Szabó Magda író nevét viseli a budapesti, Bimbó úti tehetséggondozó általános iskola.
Bach Zsuzsanna, a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatója a névadó ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón elmondta: egy „lovagrend” a gyerekeknek és a tanároknak is, hogy ezentúl nem egy utcáról elnevezett iskolában tanulnak, illetve dolgoznak.
„A név kötelez” – hangsúlyozta, hozzátéve: az oktatásban többet foglalkoznak ezentúl Szabó Magda munkásságával, mint eddig.
Szurmainé Silkó Mária, az ünnepség fővédnöke, az Oktatási és Kulturális Minisztérium közművelődési főosztályának vezetője kiemelte: Szabó Magda több könyvében a gyermekekhez is szólt, s mindig jön majd egy újabb generáció, amelynek fontos, hogy ezekkel a könyvekkel töltse a mindennapjait. Az ünnepséget egy nappal Szabó Magda halálának első évfordulója előtt tartották. A Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas alkotó 2007. november 19-én hunyt el.
Az író tavaly, 90. születésnapján megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést. Szabó Magda a Szépírók Társaságának tagja, Budapest és Debrecen díszpolgára volt. Főbb művei közé tartozik a Freskó (1958), Az őz (1959), A Danaida (1964), a Katalin utca (1969), az Abigél (1970), a Régimódi történet (1977), Az ajtó (1987) és a Für Elise (2002). Összegyűjtött hangjátékait 2006-ban adták ki, Békekötés címmel.
2008. november 20.
Forrás:MTI